Önkéntes tartalékosok tettek esküt Pécsett

Sajtóközlemény
2018.10.24.
Modern képességvizsgáló a Pécsi Tudományegyetemen
2019.02.12.

Önkéntes tartalékosok tettek esküt Pécsett

Ezek a fiatalok a tudományos és társadalmi megújulás mellett úttörő szerepet vállalnak a megújuló Magyar Honvédség életében, és ezáltal a haza védelmében – mondta Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára november 22-én, Pécsett.

Az MH 6. Sipos Gyula Önkéntes Területvédelmi Ezred 52. zászlóalja tett esküt ünnepélyes körülmények között Pécsett. A hatvannégy esküt tevő jelentős hányada a Pécsi Tudományegyetem hallgatója.

Szabó István honvédelmi államtitkár köszöntőjében kiemelte: az emberek biztonságérzete nő, és hazánk honvédelmi képessége is gyarapszik akkor, ha az állampolgárok nemcsak szemlélői, hanem aktív résztvevői is a haza védelmének.

„Az idén 170. születésnapját ünneplő Magyar Honvédség a kormány döntése értelmében történelmi lehetőség előtt áll, és ezzel a lehetőséggel élnünk kell. A teljes társadalomnak segítenie kell a honvédelem ügyét, mert csak ez ad garanciát arra, hogy állampolgáraink biztonságban és békében élhessenek” – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program egyik célkitűzése, hogy hazánk összes járásában legyen egy századnyi, kiképzett tartalékosokból álló katonai erő. Kiemelte: Pécs – egykori katonavárosként – élen járt az önkéntes tartalékos rendszerhez való csatlakozásban; példát mutatva az egyetemi ifjúságnak.

Az ünnepélyes eskütétel előtt Szabó István államtitkár, dr. Gábriel Róbert, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese, valamint Jenei Zoltán, az egyetem kancellárja együttműködési megállapodást írtak alá. Ennek értelmében a jövőben a honvédség és az egyetem számos területen (például kutatás-fejlesztés, egészségügy és honvédelmi nevelés) működik együtt. A megállapodással kapcsolatosan Szabó István elmondta: mindez nem csupán presztízsértékkel bír, hanem kézzelfogható hasznot hoz mindkét fél számára.

Forrás: honvedelem.hu